Siklósi Péter, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója, korábbi védelempolitikai helyettes-államtitkár, aki Ruszin-Szendi Romulusz vezérkarfőnöksége alatt Magyarország NATO képviseletének védelmi tanácsadója volt, kérdésünkre elmondta, hogyan néz ki egy ilyen ülés a NATO-ban, és kiemelte,
a vezérkari főnök nem képviselhet mást, csak az őt delegáló kormány álláspontját.
Siklósi szerint a szóban forgó ülések feltehetően a Katonai Bizottság vezérkari főnöki szintű ülései lehettek, amelyekről előzetesen elküldik a napirendi pontokat a résztvevő országok kormányainak, amelyeknek lehetőségük van felkészülni és megfogalmazni egy saját nemzeti álláspontot. Ezt az álláspontot egy úgynevezett mandátumba rögzítik, amit a vezérkari főnök magával visz az ülésre, és az abban foglaltakat képviseli.
„Természetesen nem kell szó szerint felolvasni a mandátumot, de a felszólalás tartalma meg kell, hogy egyezzen az abban foglaltakkal”
– hangsúlyozta a szakértő.
Hozzátette, előfordulhat, hogy egy tisztviselő saját álláspontja nem egyezik meg a kormánya által képviselt állásponttal, ahogy az is, hogy a tárgyalás többi résztvevője ellenkező álláspontot képvisel, és ezért konfliktusos kiállni egy álláspont mellett, de ez nem változtat azon, hogy csak a kormány álláspontját képviselheti, így a vezérkari főnök is köteles a leírtakat képviselni, és nem bújhat ki a feladata alól.
„Ha valaki elfogadta a vezérkari főnöki pozíciót, és az azzal járó összes előnyt, a fizetéstől a hatalomig mindent, akkor el kell fogadnia az azzal járó kellemetlenebb feladatokat is”
– jegyezte meg határozottan. Hozzátette, természetesen ilyen esetben megteheti, hogy a helyettesét küldi maga helyett a tárgyalásra, de az
„nálam a gyávaság kategóriája”.
A szakértő elmondta, ha valaki mégis szeretné kifejezni egyet nem értését, azt a kormányzati álláspont előkészítése során megteheti, de az ilyen üléseken szigorúan követnie kell az előírtakat. Kérdésünkre elmondta, Ruszin-Szendi Romolusszal kapcsolatban nem tud arról, hogy jelezte volna a kormány, vagy a minisztérium felé egyet nem értését.
Siklósi Péter szerint, amennyiben valaki megszegi a feladatát, azt szankcionálni kell, ahogy valószínűleg Ruszin-Szendi esetében is ez történt, amikor leváltották.
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor